Toronymagasan győzött Armin Laschet, ami a Google-kereséseket illeti
Armin Laschet egyértelműen az élen végzett Németországban, ami a Google-kereséseket illeti – írja a Süddeutsche Zeitung.
Armin Laschet egyértelműen az élen végzett Németországban, ami a Google-kereséseket illeti – írja a Süddeutsche Zeitung.
Armin Laschet, a CDU/CSU kancellárjelöltje lényegében kisebb-nagyobb bakiknak tudhatja be azt, hogy az előzetes pollok alapján lehet, hogy elveszti a mai választást az uniópárt. Ma is bakizott egyet: úgy adta le a voksát, hogy tisztán látszott rajta, hogy mit ikszelt.
A mostani instabil világban az Európai Unió fontosabb, mint valaha, ezért mindent meg kell tenni az egysége megőrzése érdekében - jelentette ki Armin Lachet a Kereszténydemokrata Unió (CDU) utolsó kampányrendezvényén Aachenben. A párt kancellárjelöltje egyben hozzátette, viták vannak a jogállamiságról az Európai Unióban, de nem fogjuk tudni összetartani Európát Lengyelország, Közép-Kelet Európa, a balti államok és Magyarország nélkül. Éppen ezért úgy véli, békejobbot kell nyújtani Lengyelországnak és Magyarországnak.
Angela Merkel mindent megtett annak érdekében, hogy még egy végső lökést adjon pártjának és a CDU/CSU közös kancellárjelöltjének, Armin Lachetnek a 2021-es választás véghajrájában. A hamarosan leköszönöm német kancellár az Aachenben megrendezett utolsó gyűlésükön kijelentette: az ország jövője forog kockán.
Vasárnap szövetségi választást tartanak Németországban, mi pedig ennek apropóján pár nappal ezelőtt egy több kérdésből álló szavazást indítottunk, hogy megtudjuk olvasóink véleményét a győzelmi esélyekről, a lehetséges koalíciókról, illetve a majdani német kormány Magyarországhoz való hozzáállásáról. A válaszok alapján született eredményeket most ismertetjük.
A vasárnapi szövetségi választás előtt pár nappal csökkent az SPD előnye a CDU-hoz képest, a legújabb mérés szerint a két párt közötti különbség csupán 2 százalék. Ezzel párhuzamosan tegnap megtartásra került egy vita, amelyen valamennyi parlamenti párt képviseltette magát és igen fontos kijelentések hangzottak el a lehetséges koalíciókötésekre és az eddig elhallgatott külpolitikai kérdésekre vonatkozóan.
Nyakunkon a német szövetségi választás, már csak pár napot kell várnunk arra, hogy Németország választópolgárai arról döntsenek szeptember 26-án, hogy ki vezesse tovább az országukat. A mostani választás már csak azért is rendhagyó, mert ezúttal már nem méretteti meg magát Angela Merkel, aki 16 év után hagyja el a kancellári hivatalt. A verseny éppen ezért szokatlanul kiegyenlítetté vált a pártok között, amely hosszadalmas koalíciós tárgyalásokat vetít előre a jövőre nézve. Ennek ellenére a választás kimenetele igen jelentős hatást gyakorolhat mind Európára, mind pedig a német-magyar kapcsolatokra. Ön szerint ki fog nyerni? Szavazzon a Portfolio-n!
Utolsó hetéhez érkezett a német választási kampány, amelynek nagy kérdése, hogy ki lesz Angela Merkel utódja, de talán még ennél is fontosabb, hogy milyen pártok fogják alkotni a következő kormánykoalíciót Berlinben. Bár továbbra is az SPD vezet a közvélemény-kutatásokon, így jelenleg a szociáldemokratáknak van a legnagyobb esélyük átvenni a kancelláriát, az sem kizárt, hogy sikertelen koalíciós próbálkozások esetén végül mégis a CDU vezetésével alakul kormány. Minden esetre akárki is fogja irányítani Németországot a jövőben, nagy kérdés, hogy mi lesz Angela Merkel örökségével, illetve, hogy az új kormány mennyiben kívánja folytatni a 16 éve hivatalban lévő kancellár politikáját. Többek közt ezeket a kérdéseket boncolgatja az Unicredit vezető közgazdásza kapcsolódó elemzésében.
Friss mérések szerint a CDU leghűségesebb támogatóit veszíthette el a mostani választás kampányában, ebben pedig igen nagy szerepe van Angela Merkel távozásának – írja a Politico.
Tagnap este sor került az utolsó televíziós vitára a kancellárjelöltek között a héten megrendezésre kerülő német szövetségi választást megelőzően. A vita során feltűnően sok kérdésben mutatkozott egyetértés az SPD-s Olaf Scholz és a Zöldek jelöltje, Annalena Baerbock között. Ennek megfelelően leginkább a CDU-s jelölt, Armin Laschet véleménye különbözött a többiekétől. Meglepő volt, hogy a vita során szinte egy szó sem esett külpolitikai vagy az Európai Uniót illető tervekről. Az eseményt követően gyorsan meg is érkeztek az első eredmények, miszerint ezt a vitát is magasan nyerte Scholz a nézők körében.
Angela Merkel 16 év után távozik az európai politika élvonalából, ezzel pedig hatalmas űrt hagy maga után. A kancellárnak a hosszú évek alatt számos válsággal kellett megbirkóznia, szava annyira fontossá vált az Európai Unióban, hogy egyesek egyenesen annak informális vezetőjeként hivatkoznak rá. Merkel a befolyását elsősorban arra használta fel, hogy kompromisszumok útján kovácsolja egységbe az európai tagállamokat. Politikájából azonban hiányzott egy valódi vízió az EU jövőjére vonatkozóan. Ezt a vákuumot most Emmanuel Macron kívánja betölteni, aki számos nagyszabású tervet vázolt fel az unió reformjára. Az azonban nagyon nem mindegy, hogy milyen német kancellárt kap maga mellé a német választást követően.
Friedrich Merz szerint a hosszú átmeneti időszak Angela Merkel kancellárságának végén az egyik oka annak, hogy a CDU rosszul teljesít a kampány során - írja a Süddeutsche Zeitung.
Armin Laschet, a CDU jelöltje nem igazán találja a helyét a német választási kampányban. A politikus és pártjának népszerűsége még mindig nem tudott elmozdulni a mélypontról, az SPD-s Olaf Scholz pedig továbbra is vezet a méréseken. Laschet bízott abban, hogy legalább a televíziós vitákkal képes lesz javítani pozícióján, de csalódnia kellett. De mi állhat az enervált kampány hátterében? A Spiegel csapata egy hónapon keresztül követte Laschetet, a látottak alapján pedig öt olyan tényezőt nevezett meg, amelyek hozzájárultak az eddig nem túl sikeres szerepléshez.
Ismét 20 százalék fölé emelkedett a Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségének támogatottsága a szeptember 26-i szövetségi parlamenti választásra készülő Németországban, de továbbra is a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) a legnépszerűbb - mutatta ki egy kedden ismertetett felmérés.
Egyre közeledik a német választások időpontja, a pártok pedig már teljes mértékben kampányüzemmódba kapcsoltak. A CDU/CSU például az utóbbi időszakban minden erejével igyekezett szavazóit mozgósítani elsősorban azzal, hogy elmondásuk szerint csak ők képesek egy olyan koalíciót megakadályozni, amelyben részt venne a radikális Baloldal (Linke). Olyannyira, hogy még maga Angela Merkel is felszólalt a témában. Na de mi is valójában a probléma a Baloldallal, illetve mekkora esély van rá, hogy valóban a kormányrúd közelébe kerülhetnek? Elemeztük azt is, miként lehetne kancellár Armin Laschet akár egy vesztes választási eredmény esetén is.
A német kancellárjelöltek második televíziós vitáján is a szociáldemokrata jelölt szerepelt a legjobban a vasárnap este sugárzott műsor után közölt első felmérés szerint.
Vasárnap este fontos vitára került sor a 2021-es német választás hajrájában a három legesélyesebb párt vezetőjének részvételével. Az eseményen Armin Laschet leginkább az SPD jelöltjét Olaf Scholzot támadta, vélhetően abból adódóan, hogy a CDU már hetek óta az SPD mögött áll a közvélemény-kutatásokon. A jelöltek ezúttal is számos témában fejthették ki véleményüket és ütköztethették érveiket Németország jövőjét illetően. A kérdések között szerepelt többek közt a klímaválság, az adópolitika, a lehetséges koalíciók, illetve az egészségügyi és nyugdíjrendszer is.
Egyre intenzívebben pörög a német választási kampány és egyre többen firtatják, hogy mi lesz a CDU-s jelölt, Armin Laschet sorsa a választási eredményektől függően. Az nem kérdés, hogy győzelem esetén Laschet lenne a kancellár. Mivel azonban a CDU az utóbbi időben igen rosszul teljesít a méréseken, számolni kell azzal is, hogy nem ők nyerik a voksolást, amely Laschet jövőjét is képlékennyé teszi. A Tagesschau elemzése alapján sorra vettük a lehetséges forgatókönyveket egy választási győzelem és egy vereség esetében is.
A német választási rendszer az egyik legbonyolultabb egész Európában, mivel számos olyan részletszabályt tartalmaz, amely érdemben befolyásolhatja a mandátumok kiosztását és a parlamenti patkó összetételét. A szeptember 26-án esedékes szövetségi választás következtében egyre nagyobb figyelem terelődik a választási rendszerre, amelyet alábbi cikkünkben mutatunk be átfogóan.
A CDU-s kancellárjelölt a közszolgálati ZDF műsorában válaszolt az állampolgárok kérdéseire. Laschet a lehetséges koalíciókról is nyilatkozott – írja a Spiegel.
A pályázók töredékével számolt csak el a hatóság.
Az orosz-ukrán háború fontosabb eseményeiről ebben a cikkünkben számolunk be.
Vannak, akik már alig várják az önállóságot.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.